3. fejezet.

Na itt a következő fejezet. Remélem tetszeni fog nektek. Bocsánat, hogy csak most, de nagymamáméknál voltam a hétvégén. A komiknak most is örülnék. na de jó olvasást...



Petra szemszöge


Nem tudom, hogy tegnap este hogyan kerültem haza pontosan, csak azt tudom, hogy ma reggel a saját ágyamban ébredtem a csengő szólására. "Nem nyitom ki, ott van Hana." gondoltam, de a csöngőszó csak nem akart alábbhagyni. Úgy döntöttem, jobb ha én nyitok ajtót. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és álmos szemekkel kinyitottam az ajtót, ahol legnagyobb megdöbbenésemre Manu állt.
- Jó reggelt Petra! Remélem nem keltettelek fel. - köszönt, kicsit zavartan. "Mit keres itt? Mit akarhat?.... Persze biztos Hanat keresi. Neki már ez sem szent!"
- Szia Neuer! Gondolom Hanat keresed, de sajnos Ő most nincs itthon. Ha most megbocsájtasz én is szeretnék készülődni, szóval viszlát.... - Szavaim még az én fülem számára is túl gúnyosan hangzottak. Mikor be akartam csapni az ajtót, az Manu lábába ütközött, így nem sikerült véghezvinne a tervemet, miszerint ismét kizárom ezt a férfit az életemből.
- Nem Hanahoz jöttem, hanem hozzád. 


Manu szemszöge


- Nem Hanahoz jöttem, hanem hozzád. - mondtam neki, és nagyon reméltem, hogy hisz nekem. 
Mikor tegnap este hazamentem, egyre csak az járta a fejemben, amit Bastian mondott, hogy van esélyem, és hogy beszélnem kell vele. Egész éjszaka nem tudtam aludni, és azon töprengtem, hogy mit mondhatnék neki, ha szemtől szemben állunk majd, de minden gondosan előre eltervezett szavam a semmivé foszlott, mikor Petra szemébe néztem.
Ezen a reggelen is ugyan olyan szép, mint ahogy emlékeztem rá. Kócos rakoncátlan fürtjei szanaszét álltak. Szemei még alig voltak nyitva. Arca meg az alvástól még indig piros volt. Ha egyszóval kéne jellemeznem azt mondanám GYÖNYÖRŰ, de ez még nem teljesen fedné a valóságot. 
Gondolataimból Petra szakított ki.
- És ha szabad megtudnom mit szeretnél? Gyorsan mond, mert nem érek rá napestig...- tette karba a kezét ami arra engedett következtetni, hogy még mindig mérges rám. "Mit mondott Bastian? Hogy el kell mondanom neki, mit érzek!"
- Nem mehetnék be? Nagyon szeretnék veled valami fontos dologról beszélni.
- Neuer! Szerintem így is elmondhatod. 
- Légyszíves Petra. Nagyon fontos lenne. - kérleltem és bevetettem nála azt a nézésemet, aminek régen nem tudott ellenállni. Úgy tűnik most sem, mert elkezdett hezitálni.
- Rendben Neuer de csak egy fél percre. - adta be a derekát, és kitárta előttem az ajtót.
Én a nappali felé vettem az irányt. Nagyon tetszett ez a lakás, és teljesen Hana és Petra ízlését tükrözte. Látszik, hogy a lányok legjobb barátnők. 
Ahogy leültem a kanapéra, és Petra is helyet foglalt velem szemben teljesen elfogott a félelem. Nem tudom hogyan kezdjem.  Végül úgy döntöttem, jobb ha belevágok a közepébe.
- Petra, én sajnálom, amit az elmúlt öt évben tettem veled. - láttam a szemén, hogy teljesen megrökönyödik. "Folytatnom kell! Most vagy soha!" - Sajnálom, hogy annyiszor megbántottalak. Sajnálom, hogy folyton leoltottalak, és kihasználtalak. Sajnálom, hogy nem álltam melletted, mikor Kathrin piszkált. Meg kellett volna védenelek vele szemben. Azért azt tudnod kell, hogy azóta Kathrinnal vége mindennek. Nem szerettem Őt soha. Egyedül egy lányt szerettem eddig egész életemben. Ez a lány egy nagyon kedves lány és az az igazság, hogy szerintem nem vagyok hozzá elég jó....- itt mertem először a szemébe nézni, de kár volt. Arcán patakoztak a könnyek, és éreztem a fájdalmat, ami belőle áradt.
- Elég! Manu nem akarok többet hallani! - sírta.-Miért nekem mondod ezeket? 
- Mert tudnod kell róla. Tudnod kell, hogy azt a lányt eltaszítottam magamtól, és hogy az a lány ismét belecsöppent az életembe. - térdeltem le elé és fogtam két kezem közé az arcát.- Petra ez a lány, te vagy! Te vagy , az akit szeretek, te vagy az akivel le akarom élni az életem. Megértem ha most elküldesz, de el kellett mondanom neked, hogy az akiért már öt éve dobog a szívem az te vagy....

2. fejezet

Na itt a következő rész :) Remélem ez is tetszeni fog nektek :) Komiknak nagyon örülnék :) De jó olvasást :)








Ahogy megfordultam elállt a lélegzetem. Egy szál törölközővel a derekára csavarva állt előttem. Bevallom még soha nem láttam, ilyen tökéletes férfi testet. Ez előtt Manut sem láttam még félmeztelenül, csak a testvérét, de az nem rendelkezett ilyen idomokkal. Hát igen nála már kifogyott az anyag... Jesszus hol járnak a gondolataim.


- Szia Manu. - köszöntem a legközönyösebben, ahogy csak bírtam. 
Az öltözőbe mindenki minket nézett, de a beálló csendet Hana törte meg.


- Ti ismeritek egymást? - kérdezte elképedve.
- Neuer nem is mondtad, hogy egy ilyen szívdöglesztő csaj van az ismeretségi körödbe. - szólt közbe Basti - Örülök, hogy megismerhetlek - fordult hozzám, és a legnagyobb meglepetésemre megölelt. 
Az összes csapattag így köszöntött. Nagyon kedvesek voltak velem, aminek nagyon örültem, és bevallom teljesen meglepődtem a közvetlenségükön. 


Manu még mindig engem fürkészett. Nem tudott mit mondani. Ezzel én is így voltam, de szerencsémre nem is kellett  vele foglalkoznom, mert a többiek elterelték a gondolatomat, egészen addig, amíg Thomas ingoványos talajra nem lépett.


- És Petra meséld már el nekünk, honnan ismered a mi csoda kapusunkat. - annyira meglepődtem a kérdésen, hogy hirtelen nem is tudtam rá váalszolni. 
Most mondjam el, hogy az ő "csoda kapusukkal" nőttem fel? Vagy hogy ő az aki elöl menekültem, és itt kötöttem ki? Nem ezt nem fogom nekik elmondani.


- Még gyermekkoromban ismertem meg. - feleletem, de nem mertem az említett felé nézni, féltem, hogy ugyan azt a megvetést látom majd a szemében, mint akkor azon a bizonyos két évvel ezelőtti napon.


- Petra ezt miért nem mondtad eddig? - kérdezte Hana.
- Nem tartottam fontosnak. - sütöttem le a szemem. Magamnak is féltem bevallani, de ha Manuról kell beszélnem újra előjönnek az érzések, és még most is ugyan azt éreztem, mint régen. 
Szeretem őt!  A felismerés villám csapásként ért. " NEM! Nem szerethetem!" - Mennem kell ne haragudjatok! - Fordultam a többiek felé.
- Remélem még találkozunk - mondták a fiúk. 
- Mindenképpen. Na de tényleg megyek sziasztok! - léptem ki a folyosóra, és gyors léptekkel szinte azonnal az utcán találtam magam, ahol csak futottam és futottam....




*** Manu szemszöge***




Csak néztem a búcsúzó lány után. Teljesen megváltozott, de még is ugyan olyan mint volt. Emlékszem azokra  a kék szemekre. Mindig nevettek, de soha nem rám. Igaz erről én is tehetek, de sajnos nem tudom visszaforgatni az idő kerekét. Pedig ha lehetne megtenném...
- Most meg mi van? Mit néztek? - kérdeztem a srácoktól, akik mindannyian engem bámultak. 
- Semmi haver, semmi .... - ütögette meg Bastian a hátamat azzal a mindent tudó mosolyával. Nem szerettem ezt a mosolyt, de nem akartam most erre fényt deríteni. Inkább a szekrényemhez mentem és elkezdtem öltözködni. 


Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom.
- Sajnálom Manu! - szólalt meg a vonal túlsó végén legjobb barátom Beni. 
- Én is! Az egész az én hibám! Nem vagyok elég jó! - mondtam neki azt, ami legelőször az eszembe jutott. 
- Most odamegyek és pofánváglak, ha ezt nem fejezed be! De igen is jó vagy, sőt a legjobb! - fakadt ki barátom - Németország legjobb kapusa vagy és e mellett a Világ legjobb kapusai között is számon tartanak! Egyszerűen szerencséjük volt. De majd jövőre elkened a szájukat! És amúgy is itt az EB, azt megnyerjük. - lelkendezett.
- Nem tudom Beni! Én mindent elcseszek. Ezt is, és Petrát is elkergettem magam mellől.
- Petrát? Mi? Milyen Petrát? ..... VÁRJ!  Most ARRÓL a Petráról beszélsz? - emelkedett a hangja.
- Igen róla....
- Azt hittem azon már rég túl vagy. 
- Én is...egészen tíz perccel ezelőttig ebben a tudatban voltam...
- Miért? Mi volt akkor?
- Belépett az öltözőnk ajtaján, és sokkal szebb volt, mint valaha.
- Jaj haver, nem lehet, hogy ez a sors keze?
- Nem tudom, csak azt tudom, hogy nem szabad vele többet találkoznom. Viszont most mennem kell, majd a hétvégén találkozunk az edző táborba. Majd beszélünk.  - elköszöntem és bontottam a vonalat. 


Petra... Behunytam a szemem, és azt a mosolygós arcot láttam magam előtt, amit akkor mutatott, mikor megkapta tőlem a kesztyűt. A kesztyűt, amit miattam el is taszított magától két évvel ezelőtt, a kesztyűt, ami azóta velem van, és ami ma is rajtam volt. Nem tudtam megválni tőle. Minden fontos meccsemen velem, illetve rajtam volt. Ez az egy dolog volt, ami rá emlékeztetett. Egyedül Beni tudta mit érzek iránta, Ő ismerte is Petrát, de még neki sem mertem elmondani, hogy még mindig Petra kesztyűjében védek.  


- Ő volt az. - törte meg a csöndet mögöttem Basti. Basti volt Benin kívül, akinek meséltem  A LÁNYRÓL. Nem mondtam neki, nevet, csak kiadtam magamból, hogy miért nem tudok más nőre ránézni. - Ö volt az a  "tündér", aki elrabolta a szíved. Igazam van?
- Igen - hajtottam le a fejem. 
- Miért nem mész utánna? Miért nem beszélsz vele?
- Nem hallottad? Nem vagyok neki fontos. Annyira sem vagyok neki méltó, hogy rólam beszéljen a barátainak. 
- Jaj Haver nagyon szeretheted azt a lányt, de nagyon elcseszted. - jelentette ki.
- Na ne mond! - vetetettem oda neki. Viszont igazat kell adnom Bastinak. nagyon elcsesztem. Azt szerettem Bastiba, hogy mindig őszintén kimondja amit gondol.


- Viszont még nincs minden veszve. 
- Ezt hogy érted? - kaptam fel a fejem.
- Úgy hogy nem vagy neki közömbös. Ha az lettél volna nem szaladt volna el előled.
- De...de mi van ha van valakije? 
- Nincs neki.
- Honnan állíthatod ezt ilyen biztosan? - kérdeztem egy kicsit gúnyosabban a kelleténél...
- Mert megkérdeztem Hanat. Petra-nak azóta biztos nincs senkije, mióta Hana ismeri, vagy is egy éve minimum. 
Talán tényleg van esélyem. Talán meg kéne keresnem őt. De akkor is, mit mondjak Marcelnek? 
- Aúgy meg nem értem miért taszítottad elmagadtól. Azt hittem csúnya vagy valami, de még ez sem... - szólalt meg ismét a középpályás.
- Mert nyolc évvel fiatalabb nálam. És nem is illenék hozzá. Ő túl szép.
-Na és? Te sem vagy ég nagypapa korú. Amúgy meg hagyd ezt... Nők milliói bomlanak utánad, szóval ne legyél ilyen kishitű Neuer. Tudod, hogy utánnam te vagy  a legszexibb német focista! - mosolygott. 
- Na igen a régi Schweini! Már kezdtem megilyedni, hogy megkomolyodtál...DE NEM!
- Tudod ki a Schweini.... - nevetett és a következő pillanatban egy vizes törölköző csattant a tarkómon. - Na de viccet félretéve. Megkeresed a csajt, és elmondod neki mit érzel, még az EB előtt. Így nem jöhetsz velem egy táborba. Nem fogom a fancsali képedet nézni. Világos?
- Igen apu!  - nevettem most már én is, és rájöttem, hogy igaza van. "Meg fogom keresni Petrát!" Határoztam el a kesztyűt szorongatva...

1. felyezet

Sziasztok! Egy új történettel jelentkezem. Nem tervezem túl hosszúra, de ez csak rajtatok múlik. Remélem tetszeni fog nektek, és ezt kommentjeitekkel alá is támasztjátok. Bármilyen hozzászólás jólesik, akár legyen az kritika is :) Na de jó olvasást :)



- Gyerünk Petra, állj már be a kapuba. 
- Nem állok Marc, a bátyád múltkor elmondta mi a véleménye rólam és a védési tudományomról.
- Jaj Petra! Tudod milyen Manu! Ne is foglalkozz vele... 
- Persze ezt olyan könnyű mondani - füstölögtem. - Ne haragudj Marc, de hiszek a bátyádnak.
- JÓ akkor tedd meg a kedvemért, hiszen ez csak  egy játék. - könyörgött nekem legjobb barátom. 


Marcel már egészen születése óta mellettem van. A szüleink is nagyon jó barátok, hiszen a szomszédok voltak. Mivel nekem nem volt testvérem így állandóan a Neuer családnál töltöttem  a szabadidőmet. Marcell úgy tekintett rám, mint egy testvérre, és a legjobb barátjára egyben. 


- Rendben, de csak egy párat védek....- álltam be az udvarukon felállított kapuba. Ebben a pillanatban lépett ki Marcell testvére az ajtón. Azt hittem el áll a lélegzetem. Igaz ő mindig ezt a hatást váltotta ki belőlem, már egész kicsi korom óta.


Manuel Neuer. 194 cm, tömény izom. A testvérek közül Ő vitte a pálmát. Manu, már öt  éves kora óta focizik és szerintem említenem sem kell, hogy kapus poszton játszik. Emlékszem mikor kisebbek voltunk, nagyon sokat játszott ő is velünk, sőt amit tudok a védésről azt mind tőle tanultam meg. Nyolc évvel idősebb nálam, de ez akkor még nem érződött, mivel őt sem foglalkoztatta a kor. Szeretett velünk lenni. De ez megváltozott, és én tudom is, hogy mi változtatta meg. Pontosabban, hogy ki....


- Jaj drágám, már megint velük foglalkozol? - hallottam meg a számomra legidegesítőbb hangot, amit valaha is kiadott ember magából. Nem sokára a hanghoz ember is társult. Kathrin lépett ki barátja után az ajtón, és úgy tekeredett Manu köré, mint egy kígyó aki éppen készül meg folytani áldozatát. Igen ez a legjobb hasonlat erre a nőre... Kígyó. - Á szia Petra. Észre sem vettelek. Aim nem csoda, hiszen mindig úgy öltözöl, mint egy fiú, sőt a hajad is rövidre van nyírva.


- Neuer nem akarod a barátnődet bevinni? Nagyon nincs kedvem hallgatni a szapulását. - vetetettem oda, az idősebb testvérnek miközben a kesztyűmet vettem fel.


 A kesztyű...hát igen. Ezt is Manutól kaptam, még három éve.  Pontosan három éve.... akkor volt a tizenharmadik születésnapom, és be kell vallanom, az volt a legjobb. Azokkal ünnepelhettem akik fontosak számomra. A szüleimmel, a barátaimmal a családommal.  Teljesen tisztán emlékszem rá, mert az volt eddigi életem legjobb napja. Főleg, mikor Manu átadta az ajándékát. Nagy volt rám a kesztyű, de imádtam ... Egy hétig szinte le sem lehetett venni rólam. Három méterrel a föld felett jártam, mert azt hittem, hogy végre észre vesz. OKé így utólag elég nevetséges volt ezt gondolni, hogy egy 13 éves kis senkit észre fog venni, egy akkor már 21 éves, ismert focista. Aztán jött a megsemmisülés. Egy héttel később  anyámék bejelentették, hogy elköltözünk Berlinbe, mert apa cége terjezkedett, és őt áthelyezték oda. Sírva rohantam át a Neuer családhoz, ahol legnagyobb meghökkenésemre Manut a kanapén csókolózva találtam Kathrinnel. Azonnal szét rebbentek, de nekem nem kellett több, hogy eldöntsem, nem fogok sírni amiatt, hogy elköltözünk. Hazarohantam, és többet nem tettem be a lábamat a Neuer házba egészen mostanáig. 


- Jobb lesz ha nem mondod meg, mit csináljak... SZÖSZI! - vetette oda gúnyosan azt az egy becenevet, amit utáltam. Igen szőke vagyok, de ez természetes, és nem festett. Nem tehetek róla. Tudta nagyon, hogy ezzel fel tud húzni, és még is ezt mondogatta.
- Jaj Manu, muszáj ilyen undoknak lenned Petrával? - kelt a védelmemre Marc - tudod, hogy mennyire hiányzott nekem, és három éve először végre boldog vagyok, hogy itt van. Illetve amiatt is boldog vagyok, hogy rávettem játszon velem.
- Játszani? - gúnyolódott tovább az idősebb testvér. - Ezt nevezitek ti játéknak?  Váj ... Igazatok van... Ez csak játék, mert focinak nem nevezném az biztos. Főleg ha egy olyan kis szerencsétlenség áll a kapuba, mint Petra... - Na itt tört el nálam a mécses. Erre még egy lapáttal rátett Kathrin gúnyos nevetése is. Nevetés? Vihogás...
Földhöz vágtam a kesztyűt és rohantam ki az utcán. Nagyszüleim még mindig Gelsenkirchen- ben laktak. Most is ott töltöttem a szünetet, de nem akartam tovább ott maradni. Amint hazaértem összepakoltam, és felültem az első vonatra ami Berlinbe ment. 


*** 2 évvel később***


- Gyre Petra, mert lekéssük a meccset. - kiabált be a szobába lakótársam, és egyben legjobb barátnőm Hana. 


Éppen a Bajnokok Ligája döntőjére készülünk, mivel itt játszák Münchenben. 
Már lassan egy éve itt élek. Itt kezdtem el az egyetemet, és ott ismerkedtem meg ezzel a lökött nőszeméllyel.  Hana édesapja a Bayern München focicsapatánál dolgozik, így  szerzett nekünk jegyet. Bevallom nem sok kedvem volt elmenni a meccsre, mivel az az ember, akit annyira megvetettem, és gyűlöltem ebbe a klubba játszik, de Hana rábeszélt. Ő már  nagyon régóta ismeri a focistákat, akik ott játszanak, és eddig is be akart nekik mutatni, de nem vitt rá a lélek, hogy kimenjek vele egy meccsre is egészen mostanáig. 


- Rendben! Már kész is vagyok - siettem le a lépcsőn.
- Na végre!  Siessünk, mert a végén még nem csípjük el a fiúkat a meccs előtt. 


Mire kiértünk a pályához annyian voltak, hogy nem volt időnk a fiúknak beköszönni - hála istennek- így barátnőmel elfoglaltuk a helyünket a lelátón.


- Ne baj majd meccs után. - jelentette ki Hana - és akkor neked is jönnöd kell.
- Nem lehetne, hogy engem kihagyunk ebből az egészből? - kérleltem, de úgy látszik hajthatatlan ebben az ügyben.


A meccs elkezdődött. Végíg izgultam mind a 90 percet a teljes játékidőből és a 30 perc hosszabítást is. Tőlünk Thomas Müller lőtte a vezető gólt, amire a chelsea-sok Drogba-ja válaszolt. Három percre rá belőtte a kiegyenlítő gólt. Bevallom a legnagyobb meghökkenést a játékidő alatt Robben kihagyott tizenegyese okozta, de ezzel nem csak én voltam így.


A hosszabítások után mivel az állás döntetlen volt jöhettek a tizeneggyesek. Végig rágtam a körmöm. Magamnak sem akartam bevallani de nagyon izgultam, hogy Manu jól teljesítsen. 


- Védj Manu védj! - hadartam magamba, és amikor Ő lötte a tizenegyest oda sem mertem nézni.
- IGENN! - ordította mellettem mindenki. Ekkor mertem kinyitni a szememet, és láttam, hogy egyszerre isteniti az egész bayern szurkoló közönség Őt. Azt az embert aki iránt még mindig érzek valamit. Nem erre gondolnom sem szabad! 


A lélektani fölény ugyan a bayernél volt, de sajnos nem sokra mentek ezzel. Schweinsteiger kihagyott lövése után Drogba ismét betalált Manu kapujába, és ezzel a lövéssel az angol klubbcsapaté lett a BL serleg.


- Gyre menjünk. - húzott maga után Hana. Fel sem fogtam hogy hova, de a kövekező pillanatban már az öltözőknél voltunk. 
- Nem akarok bemenni Han.... Mi lesz ha nem is látnak szívesen? - akadékoskodtam így utoljára.
- Látszik, hogy nem ismered őket Petra. Na gyere öntsünk lelket a fiúkba.- mondta azzal belépett az öltözőbe. 


Nagy volt a tumultus, és én is álltam ott megszeppenve, mint egy kis iskolás lány. Hanat mindenki ismerte, és mindenki szerette is. Úgy köszöntötték, mint ha ő is a csapat tagja lenne. Látszott ugyan az elkeseredettség az arcukon, de mindannyian úgy voltak vele mindent megtettek. 


- Sziasztok fiúk! Nagyon büszke vagyok rátok! - ugrott Hana két srác nyakába.
-Hana! Már azt hittük nem is jössz! 
- Ezt kihagyni?  Soha!  De hoztam magammal valakit...- Ekkor odalépett hozzám és közelebb húzott a többiekhez. - Had mutassam be a legjobb barátnőmet....
- Petra!  - szólalt meg mögöttem a rég hallott hang...