1. felyezet

Sziasztok! Egy új történettel jelentkezem. Nem tervezem túl hosszúra, de ez csak rajtatok múlik. Remélem tetszeni fog nektek, és ezt kommentjeitekkel alá is támasztjátok. Bármilyen hozzászólás jólesik, akár legyen az kritika is :) Na de jó olvasást :)



- Gyerünk Petra, állj már be a kapuba. 
- Nem állok Marc, a bátyád múltkor elmondta mi a véleménye rólam és a védési tudományomról.
- Jaj Petra! Tudod milyen Manu! Ne is foglalkozz vele... 
- Persze ezt olyan könnyű mondani - füstölögtem. - Ne haragudj Marc, de hiszek a bátyádnak.
- JÓ akkor tedd meg a kedvemért, hiszen ez csak  egy játék. - könyörgött nekem legjobb barátom. 


Marcel már egészen születése óta mellettem van. A szüleink is nagyon jó barátok, hiszen a szomszédok voltak. Mivel nekem nem volt testvérem így állandóan a Neuer családnál töltöttem  a szabadidőmet. Marcell úgy tekintett rám, mint egy testvérre, és a legjobb barátjára egyben. 


- Rendben, de csak egy párat védek....- álltam be az udvarukon felállított kapuba. Ebben a pillanatban lépett ki Marcell testvére az ajtón. Azt hittem el áll a lélegzetem. Igaz ő mindig ezt a hatást váltotta ki belőlem, már egész kicsi korom óta.


Manuel Neuer. 194 cm, tömény izom. A testvérek közül Ő vitte a pálmát. Manu, már öt  éves kora óta focizik és szerintem említenem sem kell, hogy kapus poszton játszik. Emlékszem mikor kisebbek voltunk, nagyon sokat játszott ő is velünk, sőt amit tudok a védésről azt mind tőle tanultam meg. Nyolc évvel idősebb nálam, de ez akkor még nem érződött, mivel őt sem foglalkoztatta a kor. Szeretett velünk lenni. De ez megváltozott, és én tudom is, hogy mi változtatta meg. Pontosabban, hogy ki....


- Jaj drágám, már megint velük foglalkozol? - hallottam meg a számomra legidegesítőbb hangot, amit valaha is kiadott ember magából. Nem sokára a hanghoz ember is társult. Kathrin lépett ki barátja után az ajtón, és úgy tekeredett Manu köré, mint egy kígyó aki éppen készül meg folytani áldozatát. Igen ez a legjobb hasonlat erre a nőre... Kígyó. - Á szia Petra. Észre sem vettelek. Aim nem csoda, hiszen mindig úgy öltözöl, mint egy fiú, sőt a hajad is rövidre van nyírva.


- Neuer nem akarod a barátnődet bevinni? Nagyon nincs kedvem hallgatni a szapulását. - vetetettem oda, az idősebb testvérnek miközben a kesztyűmet vettem fel.


 A kesztyű...hát igen. Ezt is Manutól kaptam, még három éve.  Pontosan három éve.... akkor volt a tizenharmadik születésnapom, és be kell vallanom, az volt a legjobb. Azokkal ünnepelhettem akik fontosak számomra. A szüleimmel, a barátaimmal a családommal.  Teljesen tisztán emlékszem rá, mert az volt eddigi életem legjobb napja. Főleg, mikor Manu átadta az ajándékát. Nagy volt rám a kesztyű, de imádtam ... Egy hétig szinte le sem lehetett venni rólam. Három méterrel a föld felett jártam, mert azt hittem, hogy végre észre vesz. OKé így utólag elég nevetséges volt ezt gondolni, hogy egy 13 éves kis senkit észre fog venni, egy akkor már 21 éves, ismert focista. Aztán jött a megsemmisülés. Egy héttel később  anyámék bejelentették, hogy elköltözünk Berlinbe, mert apa cége terjezkedett, és őt áthelyezték oda. Sírva rohantam át a Neuer családhoz, ahol legnagyobb meghökkenésemre Manut a kanapén csókolózva találtam Kathrinnel. Azonnal szét rebbentek, de nekem nem kellett több, hogy eldöntsem, nem fogok sírni amiatt, hogy elköltözünk. Hazarohantam, és többet nem tettem be a lábamat a Neuer házba egészen mostanáig. 


- Jobb lesz ha nem mondod meg, mit csináljak... SZÖSZI! - vetette oda gúnyosan azt az egy becenevet, amit utáltam. Igen szőke vagyok, de ez természetes, és nem festett. Nem tehetek róla. Tudta nagyon, hogy ezzel fel tud húzni, és még is ezt mondogatta.
- Jaj Manu, muszáj ilyen undoknak lenned Petrával? - kelt a védelmemre Marc - tudod, hogy mennyire hiányzott nekem, és három éve először végre boldog vagyok, hogy itt van. Illetve amiatt is boldog vagyok, hogy rávettem játszon velem.
- Játszani? - gúnyolódott tovább az idősebb testvér. - Ezt nevezitek ti játéknak?  Váj ... Igazatok van... Ez csak játék, mert focinak nem nevezném az biztos. Főleg ha egy olyan kis szerencsétlenség áll a kapuba, mint Petra... - Na itt tört el nálam a mécses. Erre még egy lapáttal rátett Kathrin gúnyos nevetése is. Nevetés? Vihogás...
Földhöz vágtam a kesztyűt és rohantam ki az utcán. Nagyszüleim még mindig Gelsenkirchen- ben laktak. Most is ott töltöttem a szünetet, de nem akartam tovább ott maradni. Amint hazaértem összepakoltam, és felültem az első vonatra ami Berlinbe ment. 


*** 2 évvel később***


- Gyre Petra, mert lekéssük a meccset. - kiabált be a szobába lakótársam, és egyben legjobb barátnőm Hana. 


Éppen a Bajnokok Ligája döntőjére készülünk, mivel itt játszák Münchenben. 
Már lassan egy éve itt élek. Itt kezdtem el az egyetemet, és ott ismerkedtem meg ezzel a lökött nőszeméllyel.  Hana édesapja a Bayern München focicsapatánál dolgozik, így  szerzett nekünk jegyet. Bevallom nem sok kedvem volt elmenni a meccsre, mivel az az ember, akit annyira megvetettem, és gyűlöltem ebbe a klubba játszik, de Hana rábeszélt. Ő már  nagyon régóta ismeri a focistákat, akik ott játszanak, és eddig is be akart nekik mutatni, de nem vitt rá a lélek, hogy kimenjek vele egy meccsre is egészen mostanáig. 


- Rendben! Már kész is vagyok - siettem le a lépcsőn.
- Na végre!  Siessünk, mert a végén még nem csípjük el a fiúkat a meccs előtt. 


Mire kiértünk a pályához annyian voltak, hogy nem volt időnk a fiúknak beköszönni - hála istennek- így barátnőmel elfoglaltuk a helyünket a lelátón.


- Ne baj majd meccs után. - jelentette ki Hana - és akkor neked is jönnöd kell.
- Nem lehetne, hogy engem kihagyunk ebből az egészből? - kérleltem, de úgy látszik hajthatatlan ebben az ügyben.


A meccs elkezdődött. Végíg izgultam mind a 90 percet a teljes játékidőből és a 30 perc hosszabítást is. Tőlünk Thomas Müller lőtte a vezető gólt, amire a chelsea-sok Drogba-ja válaszolt. Három percre rá belőtte a kiegyenlítő gólt. Bevallom a legnagyobb meghökkenést a játékidő alatt Robben kihagyott tizenegyese okozta, de ezzel nem csak én voltam így.


A hosszabítások után mivel az állás döntetlen volt jöhettek a tizeneggyesek. Végig rágtam a körmöm. Magamnak sem akartam bevallani de nagyon izgultam, hogy Manu jól teljesítsen. 


- Védj Manu védj! - hadartam magamba, és amikor Ő lötte a tizenegyest oda sem mertem nézni.
- IGENN! - ordította mellettem mindenki. Ekkor mertem kinyitni a szememet, és láttam, hogy egyszerre isteniti az egész bayern szurkoló közönség Őt. Azt az embert aki iránt még mindig érzek valamit. Nem erre gondolnom sem szabad! 


A lélektani fölény ugyan a bayernél volt, de sajnos nem sokra mentek ezzel. Schweinsteiger kihagyott lövése után Drogba ismét betalált Manu kapujába, és ezzel a lövéssel az angol klubbcsapaté lett a BL serleg.


- Gyre menjünk. - húzott maga után Hana. Fel sem fogtam hogy hova, de a kövekező pillanatban már az öltözőknél voltunk. 
- Nem akarok bemenni Han.... Mi lesz ha nem is látnak szívesen? - akadékoskodtam így utoljára.
- Látszik, hogy nem ismered őket Petra. Na gyere öntsünk lelket a fiúkba.- mondta azzal belépett az öltözőbe. 


Nagy volt a tumultus, és én is álltam ott megszeppenve, mint egy kis iskolás lány. Hanat mindenki ismerte, és mindenki szerette is. Úgy köszöntötték, mint ha ő is a csapat tagja lenne. Látszott ugyan az elkeseredettség az arcukon, de mindannyian úgy voltak vele mindent megtettek. 


- Sziasztok fiúk! Nagyon büszke vagyok rátok! - ugrott Hana két srác nyakába.
-Hana! Már azt hittük nem is jössz! 
- Ezt kihagyni?  Soha!  De hoztam magammal valakit...- Ekkor odalépett hozzám és közelebb húzott a többiekhez. - Had mutassam be a legjobb barátnőmet....
- Petra!  - szólalt meg mögöttem a rég hallott hang...